Mielőtt kifejteném a süti elkészítésének a menetét, egy vallomással tartozom: utálom a Karácsonyt. Nem érzem magaménak az ünnep üzenetét. Ugyanis számomra ez az egész parádé az értelmetlen túlhalmozásról szól.

Habzsoljuk a kaját, megvesszük az ötmillió ajándékot, olyan emberekkel vesszük magunkat körbe egy családi fotó erejéig, akik amúgy az év többi napján teljesen hidegen hagynak bennünket, járunk-kelünk, kelünk-fekszünk, jövünk-megyünk. Nézegetjük a Facebookot, ahol percenként röpködnek a posztok egymást túllicitálva arról, hogy ki tudja jobban eljátszani, hogy mennyire boldog.

Számomra viszont a Karácsony egy relaxációs időszakot hivatott szimbolizálni. Az otthonülést, a pihenést, a konyhában való sertepertélés helyett a nyugalmat. 

Ezért sem ragaszkodom a szokásokhoz ezen a téren. A társadalmi elvárások helyett javaslom mindenkinek, hogy csakis a saját elvárásaihoz ragaszkodjon. Kellemesebben fogja megélni az ünnepeket. Ha nyűg bajlódni a zserbóval, akkor szerintem a gyerekek egy szimpla muffinnak is örülni fognak. Végső soron az a fontos, hogy az anyukájuk, vagy a nagymamájuk keze munkája az a süti és szeretettel készült, nem? Ha valamilyen kreatív módon a süti kötődik a Karácsonyhoz (mondjuk fenyőfás muffinpapír), akkor már nem veszik el az egésznek a jelentősége.

De őszintén, mi a fontosabb? Hogy megalkossuk magunk számára azt a tökéletes Karácsonyt, ami úgyis csak egy illúzióként, egy rózsaszín lufiként lebeg a szemünk előtt? Vagy az, hogy boldognak érezzük magunkat, és a környezetünket is azzá tegyük?

Ezért csináltam most eperlekváros pitét. Nagyjából húsz percig tartottak vele az előkészületek. Iszonyatosan édes, de én ilyennek szeretném megélni az ünnepeket. Elnézést a hosszú felvezetőért, viszont ezt most jól esett kiírnom magamból.

Szóval, ez egy tipikus linzertészta recept: a lisztet összegyúrjuk felkockázott, lehetőleg hideg vajjal/margarinnal, illetve jéghideg vízzel. Ehhez hozzáadjuk a cukrot is, de igazából nem számít a sorrend, a lényeg, hogy összeálljon úgy egy masszává az egész, hogy a margarint is sikerüljön teljesen eldolgozni benne. 

Ezután a tésztát két részre szedjük: egy nagyobbra, és egy kisebbre. A kisebbet egy gyúródeszkán olyan szélesre nyújtunk, hogy befedje a tepsinket, illetve picit még a szélére is rá lehessen simítani. Ezután rákenjük az eperlekvárt, hogy az egészet beterítse. Most következik a munka a második tésztagolyóval.

Sajnos most vettem észre, hogy elfelejtettem lefotózni közben az egész folyamatot, úgyhogy megpróbálom hülyebiztosan elmagyarázni a saját hülyeségem miatt, mit hogyan csináltam ezt követően. A második adagnál arra kell figyelni, hogy tulajdonképpen a tésztából tépni kell egy akkora adagot, hogy egy keretet tudjunk belőle formálni az alapnak, ahogyan az a képen is látszik. Így olyan beütése lesz az egésznek, mint egy kis hajónak, vagy medencének. Ezután kell formálni a tésztából megint egy csíkot, és azt hosszanti irányban, középen le kell fektetni. Tehát amikor majd felvágjuk a sütit, olyan beütése lesz, mintha egy szívecske lenne benne, mert középen mélyebb lesz a tészta. Ezután még kell maradnia annyi tésztának, hogy még ha nagyon vékonyra is kell nyújtani, de be lehet vele fedni az egészet. (Egyébként fog maradni bőven tészta, azért a 700 gramm liszt alapvetően elég sok.) 

Ezt követően berakjuk 200 fokra előmelegített sütőbe sütni. Én kb. 50 percig sütöttem, de ez nem jelent semmit, mindenki tudni fogja, hogy mikor lesz kész. Például ha már lángol és elszenesedett, akkor valószínűleg valami baj van a sütőddel.