Létezik ember kerek e világon, aki nem szereti browniet? De most komolyan kérdezem, mert hacsak nincsen valakinek csoki allergiája, és félórával a sütemény elfogyasztása után nem tűnnek fel gennyes pattanások az arcán, akkor nem igazán tudom mire vélni az elutasítást irányába. A brownie az a bűnös élvezet, aminél tényleg minden egyes falat egy lépéssel közelebb lök minket a Pokol kénköves kapujához. És attól függetlenül, hogy a szívünkben felrebbenő boldogsághormonok számát szaporítja, a hasunk alján domborodó hájréteget is gazdagítja. Úgyhogy döntés elé kerültem: Mignone Manó, melyik utat választod? Az egészséges életmódot, amely szép alakot és hosszú életet ígér? Vagy pedig sütsz egy tepsi browniet, és felhizlalod magadat?

Ekkor nagyot sóhajtottam. Elképzeltem a jövendőbeli életemet. Vetettem egy pillantást a hasamra, amelyet olyan sok munkával formáltam szépre, amelyet annyit bántottam a cardio edzések és az aerobic gyötrő tempójával. Majd pedig mindezt a munkát dobtam a kukába, és pár óra múlva két pofára zabáltam a browniet.

Tehát epercsokis brownie. Hogy miért epres csokis?

Nos, mert azt találtam a boltban az „újdonság” szekcióban. És mivel alapból is kísérletező hajlamokkal bírok, eltökéltem, hogy meg fogom kóstolni. Tipikus eperkrém + tipikus tejcsoki kombóra leltem, nem túl nagy meglepetésre. Szóval az epercsokis alatt nem azt értem, hogy eper darabokat dobáltam a süteménybe. Alapvetően nem tartom magamat a gyümölcsös édességek bálványozójának, de ez a műhatású, gyerekrágószerű aroma még megfért a „szódával elmegy” kategóriában. Ez az elmegy kategória is csak annyit jelent egyébként, hogy ugyanúgy habzsoltam, mintha bármelyik másik típust tették volna elém, annyi különbséggel, hogy ezt nem enném mindennap. Azért 2 táblával is vettem, hogy ne bízzam a véletlenre a desszert minőségét, gondolván, minél csokisabb, annál jobb.

Tehát íme a hozzávalók és az elkészítése:

Először a lisztet, és a cukrot összekeverjük. Hogy milyen cukrot, rajtunk áll. Jelen esetben talán kifizetődőbb a barna cukor használata, már csak azért is, hogy egy sötétebb barnás-feketés színt kapjunk végeredménybe, de én nem ragaszkodtam hozzá. Valahogyan egy belső hang azt súgta, hogy az epres csokihoz nem baj, ha egy kicsit édesebb édesítőszert választok. Mindezt tetéztem a karobporral, ami kísértetiesen hasonlít a holland kakaóporhoz, viszont ennek „nyers” állapotában adott egy sokkal furcsább utóíze.

A karobpor azért is érdekes választás, mert alapvetően kakaó formájában megkockáztatom, hogy ihatatlan (higgyétek el, próbáltam), viszont egy süteménynek sokkal karakteresebb ízt kölcsönöz a mainstream kakaónál.

Ha a száraz hozzávalókat összekeverjük, akkor jöhet bele az olaj és a margarin. A 2 nagyjából egy funkciót fog ellátni esetünkben, hiszen tulajdonképpen a margarin egy lefölezett olaj. Ezért is lesz nagyon fontos majd, hogy tálalás előtt minimum 3 órát hagyjuk hűlni, de én azt is ki merem jelenteni, hogy szigorúan 1 óráig érdemes hűtőben tárolni. Ne tovább, mert akkor a csoki és a margarin megdermed és nagyon fura állagot vesz fel.

A margarin után jöhet a csoki. A csokit korábban meleg habtejszínben felolvasztjuk, tehát itt most már folyékony halmazállapotban használjuk fel. Nem érdemes túlságosan összedolgozni az összetevőket, csak éppen annyira, hogy kialakuljon egy korrekt tésztánk.

Ezután mehet is egy sütőpapírral burkolt tepsibe. Amit még fontosnak tartok kihangsúlyozni, hogy ez az a sütemény, ami tipikusan látásra lesz kész. Én 180 fokon sütöttem 30 percen át, de azt éreznie kell az embernek, hogy mikor jó. Itt aztán tényleg nem ér semmit a fogpiszkálós módszer. Elárulok egy titkot, rá fog tapadni a tésztánk. De hát pont ez a brownie lényege. Éppen csak annyira kell átsülnie, hogy ne kapjon tőle ötféle vérhast és fertőzést az ember, mert nyers maradt belül. Ugyanakkor ne égjen oda a széle, mindösszesen ropogjon egy kissé.

Viszont a csattanó most következik! Ezt a browniet nem csak úgy sütöttem. Részese ugyanis egy következő receptnek, ami a következő bejegyzésben fog érkezni!