Alapvetően fogtam Gemma Stafford receptjét, és kicsit módosítottam rajta. A tejet és az olajat elvetettem, és helyette fél liter íróval öntöttem fel a száraz hozzávalókat. Imádom az író selymes, enyhén édeskés ízét, és úgy éreztem remekül fog passzolni a banánhoz. Annyi változtatást eszközöltem még bele, hogy csak 1 csésze lisztet adtam hozzá, zabpehelyből pedig az előírt ¾ csésze helyett szintén 1 csészét.

Először a száraz hozzávalókat öntöttem egy tálba, majd egy másik tálba összenyomkodtam a banánt egy villával, és hozzáadtam a nedves hozzávalókat. Miután mindent összekevertem, be is raktam a sütőbe sütni egy bő félórára. 

Egyébként ez egy kiváló recept, tejjel és íróval is. Kedvelem  egyébként Gemma stílusát, precíz és pontos. Könnyű nyomon követni mit hogyan csinál. Az én banánkenyerem is tökéletesen átsült, a kívánt eredmény pont olyan, mint amilyet megálmodtam.

Magyarországon nem túl elterjedt sütemény, nyilván, hiszen nem terem nálunk banán minden kertben, minden fán. Viszont ez csak újabb ok, amiért érdemes adni neki egy esélyt. Egyetlen hátránya, hogy hatalmas szénhidrátbomba, viszont egyértelműen kiérdemli a „különleges” desszert címet. Semmiképpen sem átlagos, az biztos. Egzotikus, mégis könnyed, laktató, mégsem telítő. Az első szó, amire asszociálok vele kapcsolatban: érdekes.