Mivel a zabpehely állítólag hemzseg a proteintől, úgy döntöttem, csinálok otthon „proteinszeletet”. A liszt, zabpehely, olaj kombó sikeres alapnak bizonyult. A sós karamella természetesen nem túl kalóriabarát, de mindenféleképpen akartam valami ízt is vinni az általam kreált sütemény életébe.
Tehát a lisztet, az olajt, és a zabpelyhet összekevertem villámgyors mozdulatokkal. Azért is kapkodtam többek között, hogy közben ne kapjon oda a tejkaramella. Ezt az alapot a proteinszeletemhez egy tepsiben jól elsimítottam, egyenesre nyomogattam a kanalam görbe oldalával. Ezután kinyitottam a 200 fokra előmelegített sütő ajtaját, és kecses mozdulatokkal behelyeztem a tepsit.
Eközben csináltam a karamellát is, mivel egyszerre ezer dologra tudok koncentrálni. Nekem ez a szuperképességem. A cukrokat és a sót lassú tűzön kevergettem. Hamarosan észrevettem, hogy elkezd a cukor olvadni és csomósodni.
Ez az a pillanat, amikor egy pillanatra lábost levettem a tűzről, beleöntöttem a tejet, és Flash módjára, fénysebességgel kevergetni kezdtem a löttyöt, mielőtt az beton halmazállapotba került volna.
Ezután lassú tűzön főztem tovább. Az ominózus pillanat akkor következik be, amikor elkezd forrni a tejkaramella. Ugyanis ekkor gyönyörű látvány tárul elénk a habzásnak köszönhetően. Azért ne folyjék ki lehetőleg az egész a tűzhelyre, mert rettenetesen ragad, ráadásul rohadtul forró. Ha már kellően összesűrűsödött állagra, végeztünk.
A tésztát negyed óra sütés után kivettem a sütőből, ráöntöttem a karamellát, és még tíz percig sütöttem. Hagytam teljesen kihűlni, majd pedig páros számú(!) szeletekre vágtam fel, mert így egymásra tudtam fektetni őket, hogy semelyik se maradjon ki. Érdemes hűtőbe rakni pár órára, mert az olaj miatt a tészta nem lesz egy stabil massza, amíg kellően nincs hűtve, és hajlamos nagyon morzsolódni.
