"Sült tejbegríz? Milyen az?" Merült fel a kérdés a barátomban, mivel még korábban soha sem hallott róla. "Hát, olyan mint a sima tejbegríz, csak megsütve, tudod..." Feleltem én, és úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok az elkészítésével, hogy elkápráztassam tejbegríz készítő tehetségemmel. Még anyukám csinált jó régen egyébként, és arra emlékeztem, hogy finomnak találtam, úgyhogy érdeklődtem tőle ennek a csodának a megalkotásáról. Tudom, hihetetlenül fog hangzani, de ami szükséges hozzá, az egy nagy vájling tejbegríz, jó sűrűre főzve, egy kis kreativitás, és jó sok olaj. Na meg persze porcukor a végén, bár szerintem itt ugrik be a képbe a kreativitás része a dolognak: ez is felcserélhető ízlés szerint fahéjra, vagy valamilyen öntetre. De erről majd kicsit később, kezdjük az elején.
- 10 evőkanál búzadara a sütibe + annyi, amennyi a sütéshez szükségeltetik
- 300 ml + 150 ml tej
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 ek kristálycukor
- 1 db tojás
- 1 tk citromlé
- annyi olaj, amennyit nem sajnálunk
- kakaó és porcukor a végére
- lélek és lelkesedés
- 1 db konyha
1) 300 ml tejet felrakunk a tűzhelyre forrni, és eközben egy külön kis tálban a búzadarát, a vaníliás cukrot, a kristálycukrot, illetve a tojást összekeverjük. Így kapunk egy relatíve szilárdabb masszát.
(Amúgy engedjétek meg, hogy kitérjek egy apró érdekességre a búzadaráról. Talán csak engem ért meglepetésként, hogy a gríz voltaképpen nem más, mint az angolul "Semolina"-nak hívott "liszt" típus, ami az alapja egy csomó tésztafélének. Például a Cavatelli, a Capunti és a Lorighittas is semolinával készül. De ennyit a fun factekről, térjünk vissza a desszerthez)
2) Ehhez öntünk még pluszba 150 ml tejet, majd összekeverjük csomómentesre. Ezután egy teáskanálnyi citromlevet is adunk hozzá, majd pedig ezt is szintén elkeverjük benne.
3) Ha a tej forr, akkor beleöntjük ezt a grízes masszát, és lehetőleg olyan gyorsan kezdjük el kevergetni, mint ahogyan én is tettem. Szemmel láthatóan olyan sebesen forgattam a kezemben a kanalat, hogy nem tudtam készíteni egy normális képet anélkül, hogy ne mosódott volna el. De így legalább nem kapott oda az alja. Arra ügyeljünk, hogy tényleg ne kozmáljon oda, mert betonkeménységű tejbegrízünk hajlamos a lábos aljára ragadni. Ha elkészültünk vele, akkor egy tepsibe kanalazzuk, amibe előtte sütőpapírt helyezünk életünk megkönnyítésének érdekében. Ugyanis ha a krém kihűlt, betesszük egy órára a fagyasztóba, hogy teljesen megszilárduljon, viszont a szeleteléshez majd könnyebben ki tudjuk a papírral szedni a tepsiből, és nem fog odaragadni az oldalához.
4) Elfogadom a kritikát: Mignone Manó, ugyan elárulnád miért nem vágtad le a széleit, hogy ténylegesen kocka alakjuk legyen? Így az egész recésnek tűnik. Nos, a válaszom az, hogy egyrészt: nem szeretem a pazarlást, másrészt pedig lázadok a normák ellen.
5) Kockáinkat meghempergetjük grízben, majd pedig forró olajban kisütjük őket.
6) Az elkészült remekeket pedig én porcukros kakaóban forgattam meg, de itt aztán tényleg alkalmunk nyílik a variálgatásokra. A fahéj-porcukor kombó is működőképes, de dolgozhatunk egyéb bevonatokkal is. Én még nem próbáltam, de a diós-porcukros verzió gondolatától is megindul a nyáltermelésem, és a lekváros verzió sem hangzik rosszul. Ezt már tényleg egyén válogatja.
Íme a végeredmény:
