A bejgli készítés nálunk amolyan koprodukció eredménye. Nagyi gyúrja be a tésztát, Anyu csinálja a tölteléket. Én pedig próbálok bízni benne, hogy nem jön ki rajtam ezerféle kiütés a diótól. Sajnos átok ül rajtam, és annak ellenére, hogy imádom, allergiás vagyok rá.

Ettől függetlenül nem mondtam le róla, és ebben talán mazochista hajlamaim is döntő tényezőt játszanak. Viszont idén nagyon meglepett, hogy Anyám feldobta a gesztenyés bejgli gondolatát. Egy barátnőjétől merítette hozzá az ihletet, és talált is hozzá egy jó receptet a neten. Kíváncsian vártam tehát az eredményt. 

Mielőtt kifejteném a süti elkészítésének a menetét, egy vallomással tartozom: utálom a Karácsonyt. Nem érzem magaménak az ünnep üzenetét. Ugyanis számomra ez az egész parádé az értelmetlen túlhalmozásról szól.

Habzsoljuk a kaját, megvesszük az ötmillió ajándékot, olyan emberekkel vesszük magunkat körbe egy családi fotó erejéig, akik amúgy az év többi napján teljesen hidegen hagynak bennünket, járunk-kelünk, kelünk-fekszünk, jövünk-megyünk. Nézegetjük a Facebookot, ahol percenként röpködnek a posztok egymást túllicitálva arról, hogy ki tudja jobban eljátszani, hogy mennyire boldog.

Milyen egy jó kevertsüti? Felsorolom a szempontjaimat: Legyen...

1. könnyen elkészíthető,
2. ízre semmi extra,
3.  ne igényeljen sok hozzávalót.

Ennek örömére elkészítettem a vörösboros kevertsütimet, ami annyira egyszerű, és annyira semmilyen, de mégis finom, hogy az már-már döbbenetes. 

Jellemző, hogy azok  a sütik sikerülnek a legjobban, amikkel szemben nem támasztok nagy elvárásokat.

Alapvetően fogtam Gemma Stafford receptjét, és kicsit módosítottam rajta. A tejet és az olajat elvetettem, és helyette fél liter íróval öntöttem fel a száraz hozzávalókat. Imádom az író selymes, enyhén édeskés ízét, és úgy éreztem remekül fog passzolni a banánhoz. Annyi változtatást eszközöltem még bele, hogy csak 1 csésze lisztet adtam hozzá, zabpehelyből pedig az előírt ¾ csésze helyett szintén 1 csészét.

Mivel a zabpehely állítólag hemzseg a proteintől, úgy döntöttem, csinálok otthon „proteinszeletet”. A liszt, zabpehely, olaj kombó sikeres alapnak bizonyult. A sós karamella természetesen nem túl kalóriabarát, de mindenféleképpen akartam valami ízt is vinni az általam kreált sütemény életébe.

Hihetetlenül indult a nap. Amikor kisétáltam a konyhába, rádöbbentem, hogy járt nálunk a Mikulás éjszaka. És tudjátok mit hozott a puttonyában? Juharszirupot. Egészen Kanadából repült ide Rudolffal, a részeges rénszarvassal. A juharfalevelet ő maga köpülte meg, nedvéből pedig ínycsiklandozó mannát varázsolt mágikus patáival. A Mikulás a fejembe látott, máskülönben honnan tudta volna, hogy pont most szeretnék amerikai palacsintát sütni?

Most, hajnalok hajnalán akarok a konyhában szteppelni, fél órán át zsibbadt fejjel ácsorogni a serpenyő előtt. Amikor a madarak csiripelnek a fák harmattal átitatott lombkoronái között, miért is ne csesszem el az időmet a konyhában való csetreszeléssel? Miért is ne vágjak neki ennek a csodás kalandnak, amely valószínűleg több nyűgöt ígér, mint hasznot az olajszaggal, amit nem mosok le magamról még két napig. 

És tudjátok miért érdemes belevágni? Nem? Nézzétek meg a videót, és merjétek mondani, hogy nem lettek gyönyörű szépek! <3 

Az előző részek tartalmából: Epercsokis Browniet sütöttem, de meglepetésnek szántam, hogy mihez használtam fel a tökéletesen omlós, gyümölcsaromás desszertet. Íme, most lehull a lepel. Hallottatok már a Süti Nyalókáról? Ha nem, képzeljétek el, hogy nyammogjátok a Browniet. A csoki lágy íze kényezteti az ízlelőbimbóitokat. És most képzeljétek el, hogy a Browniet kis golyók formájában felszúrjátok egy-egy pálcikára, és belemártjátok még több csokiba. Nincs mit magyaráznom ezen.

A kérdés nem az volt, hogy mennyei lesz-e az íze, hanem az, hogy milyen kreatívan tudok formát alkotni a sütit felhasználva, Halloween alkalmából. Ezért döntöttem úgy, hogy emberalakokat kreálok, illetve kis macskákat, szellemeket. Ezért zöld a színük. Gondoltam elengedhetem a fantáziámat, és kicsit lehet groteszk a végeredmény. És annak ellenére, hogy eredetileg apró édesség gyermekeimet „gonosznak” szántam, leginkább morcosra sikeredtek. Sőt, a környezetem elbírálása alapján inkább „cukinak”.

A Browniehoz a receptet itt találjátok.

A hozzávalókat nem sorolgatnám, kell hozzá csoki, ételfesték és habtejszín, plusz értelemszerűen a Brownie sem hiányozhat. Én 2 tábla epres csokit, illetve 2 tábla fehér csokit használtam fel most, ezeket egy-egy doboz (fejenként 200 ml), habtejszínnel olvasztottam fel.

A habtejszínt mikróba tesszük, belekockázzuk a csokit, majd jól megkeverjük. Ezután érdemes hűtőbe tenni pár órára őket. A fehér csokit illetően nem spóroltam az ételfestékkel. Erős, intenzív színt kívántam végeredményül.

Létezik ember kerek e világon, aki nem szereti browniet? De most komolyan kérdezem, mert hacsak nincsen valakinek csoki allergiája, és félórával a sütemény elfogyasztása után nem tűnnek fel gennyes pattanások az arcán, akkor nem igazán tudom mire vélni az elutasítást irányába. A brownie az a bűnös élvezet, aminél tényleg minden egyes falat egy lépéssel közelebb lök minket a Pokol kénköves kapujához. És attól függetlenül, hogy a szívünkben felrebbenő boldogsághormonok számát szaporítja, a hasunk alján domborodó hájréteget is gazdagítja. Úgyhogy döntés elé kerültem: Mignone Manó, melyik utat választod? Az egészséges életmódot, amely szép alakot és hosszú életet ígér? Vagy pedig sütsz egy tepsi browniet, és felhizlalod magadat?

Ekkor nagyot sóhajtottam. Elképzeltem a jövendőbeli életemet. Vetettem egy pillantást a hasamra, amelyet olyan sok munkával formáltam szépre, amelyet annyit bántottam a cardio edzések és az aerobic gyötrő tempójával. Majd pedig mindezt a munkát dobtam a kukába, és pár óra múlva két pofára zabáltam a browniet.

Tehát epercsokis brownie. Hogy miért epres csokis?